A "halálközeli élmény" (HKÉ) fogalmát dr. Raymond Moody vezette be 1975-ben megjelent, Élet az élet után című könyvében, melyben a klinikai halál állapotából visszatért emberek és olyan személyek tapasztalatait tanulmányozta, akik betegség vagy baleset révén nagyon közel kerültek a biológiai halálhoz.

Bár nincs két azonos HKÉ, valamiféle minta mégis általánosítható a nagyszámú tapasztalat alapján. Ez a minta a következő fő elemekből áll:
- az átélő a testén kívül találja magát;
- áthalad egy alagúton vagy sötét űrön, amihez az időtlenség érzete társul;
- fényt lát az alagút végén, melyből szeretet árad;
- találkozik és telepatikusan kommunikál másokkal, akik általában fénylények, vezetők, angyalok, elhunyt rokonok, ismerősök;
- áttekinti az életét;
- a visszatérésre vonatkozó döntés olykor az övé (ez esetben gyakran jelenik meg valamilyen korlát, amit ha átlép, nem térhet vissza a fizikai életbe; rendszerint még elvégzendő kötelezettségei miatt dönt a visszatérés mellett), máskor nem az övé (ez esetben általában azt közlik vele, hogy "még nem érkezett el az ideje");
- visszatér a testbe és a fizikai életbe;
- rendszerint gyökeres változás következik be az átélő spiritualitása terén.

Mindenféle korú, nemű, bőrszínű és vallású (akár ateista) emberek beszámolnak halálközeli élményekről. A HKÉ-k érdekes esetei a "csoportos halálközeli élmények", melyek során egyszerre több ember él át halálközeli élményt. Még ritkábbak, de előfordulnak úgynevezett "megosztott halálközeli élmények" is, melyek során egy olyan ember - rendszerint közeli hozzátartozó - is érzékeli a haldokló HKÉ-jének bizonyos részleteit, aki maga nem haldoklik.